Az ékszerek rejtelmei : Szeressük és vigyázzunk rájuk! – Interjú Molnár Zsófiával, a Sophie Molnar Design tulajdonosával

Molnár Zsófi, a Sophie Molnar Design megálmodója már gyermekkora óta rajong az
ásványokért, és a különböző drágakövekért. Szenvedélye, kislány kora óta fennáll, így nem
véletlen, hogy ikonikus ékszereket gyártó vállalkozását is ezen szakma köré építette. Az általa
készített ékszerek tehát egytől – egyig szívből, és szenvedéllyel fűtve készülnek.

Interjúnk során, Zsófi közelebb vitt minket ezen különleges szakma rejtélyeihez és
fortélyaihoz.

Mennyire voltál biztos gyermekkorodban abban, hogy az ásványok szeretete adja majd meg  szakmádat?

,,Egyáltalán nem tudtam, hogy ide vezet majd az utam. Az igaz, hogy már akkor is imádtam az ásványokat, és gyűjtöttem is őket, de például a szalvétákat, matricákat és a bélyegeket is gyűjtöttem. Kislányként leginkább virágárus akartam lenni, mert a virágokat is szerettem. 😀
Aztán valahogy a ’mi leszel, ha nagy leszel’ kérdéskör kicsit háttérbe szorult, de mindig is tudtam, hogy szeretnék majd egy saját vállalkozást. Végül nemzetközi szakos közgazdászként végeztem, de egy rövidebb ideig sportriporterként is dolgoztam. A drágakövek iránti szerelmem az egyetem vége felé ébredt fel bennem újra, és onnantól állandónak is mondható. Az idén hivatalosan 10 éves a márka, de már a megalakulás előtt is bontogattam a szárnyaimat.”

Mi alapján választod ki  a drágaköveket egy – egy ékszerhez?

,,Ha kollekcióról van szó, akkor mindig az aktuális kedvenc drágakövem kerül előtérbe. Az idén 2 kollekcióval is jelentkezünk, úgyhogy mindenki legyen résen! Ha pedig egyedi rendelésről van szó, akkor az ügyfél ízléséhez igazodunk. Ha nincs preferált színe, vagy drágaköve, akkor a színtípusához passzolót szoktam ajánlani, vagyis azt, amelyik legjobban áll neki.”

A honlapodon hét kollekció található meg. Melyik volt a legkedvesebb a számodra? Ki tudnál egyet emelni közülük?

,,Mindig az aktuális állt hozzám a legközelebb, mert akkor ahhoz a kollekcióhoz kaptam inspirációt. Ha azonban mégis választani kell, akkor a nagy drágaköves ékszereket szeretem a legjobban, meg amik egyszeriek és utánozhatatlanok; a bennük lévő kő ritkasága miatt.”

Esküvőkre, eljegyzésekre is készítesz gyűrűket. A megrendelőknek ilyenkor biztosan mindig különleges kérése van, a nagy napra való tekintettél. Izgalmasnak tartod ezt a folyamatot?

,,Ha nagyon kategorizálni kell – az átmeneteket leszámítva – akkor három ügyfél kategória van:

1.) Aki tudja mit akar, és azt is választja.
2.) Akinek több ékszer tetszik, és a konzultáció során kristályosodik ki benne, melyik a számára legjobb.
3.) Akinek fogalma sincs mit szeretne. Ennél a kategóriánál van a leginkább lehetőség tervezgetni, úgyhogy ilyenkor izgalmas dolgok születnek a rendelésekből. ”

Mi az az érték, amit a leginkább át szeretnél adni vevőidnek az ékszereid által?

,,A drágakövek és ékszerek szeretete és megbecsülése. Szeressük ékszereinket, és vigyázzunk rájuk, mert ugyan használati tárgyakról van szó, minden egyes drágakő egy értékálló, örök darab. Nagyon sok ékszer (nem a karikagyűrűk) egyedi és megismételhetetlen a drágakövek ritkasága vagy kombinációja miatt, úgyhogy magabiztosan, büszkén kell őket viselni.”

Köszönjük Szépen az interjút, melynek segítségével egy kicsit mi is betekinthettünk a kulisszák mögé.

Molnár Zsófi / Sophie Molnar Design által tervezett ékszereket megtalálhatjátok a B72 Stúdióban, Budapesten!

Kövessétek stúdiónk honlapját és Instagram oldalát (@b72studio), hogyha ti is szívesen értesülnétek hasonló, színvonalas rendezvényeinkről, illetve tervezői vásárjainkról!